2011. július 13., szerda

Holnap hajnalig :)

Kedves Ifjak!

Ha nem is holnap hajnalig, de délutánig lehet jelentkezni a Vifi táborba (aug. 9-12). Ez egy egyházmegyei hittantábor, ahová 12-16 éves korig várunk minden jelentkezőt, még van öt kiadó ágyunk és pár sátorhelyünk is. Ez a különleges alkalom a seregélyesi erdei iskolában kerül megszervezésre. Témája a Kapcsolat. A programban az áhítatok, beszélgetések mellett, sok-sok játék és egy kisebb koncert is szerepel. Ha kényelmes szobában töltenéd az éjszakákat akkor számodra a tábor 6000 forintba kerül. Ha kalandosabban, saját sátradban éjszakáznál, akkor ezt 4000 forintért teheted meg
Ha kedvet kaptál, kéredzkedj el a szüleidtől, írj a mmumus@freemail.hu címre, vagy hívj telefonon (esetleg küldj sms-t) 06-20-378-98-68

Ugyanitt vagy személyesen is jelentkezhetsz nyári napközis táborunkba (aug 1-5). A tábor maga 1000 forintba kerül, és reggel 9-13 óra között leszünk együtt a templomudvaron, a gyülekezeti házban illetve a parókián. Erre a programra nagycsoportos kortól lehet jelentkezni, és falunk bármely kis lakóját szeretettel várjuk, sőt, az esetlegesen itt nyaraló barátaitokat is.
A tábor szerves részét képezi a szerdai (aug 3.) egész napos Velencei kirándulás, amelyre a táborozók családját, és gyülekezetünk minden tagját szeretettel hívjuk és várjuk! Megnéznénk együtt a kilátót, esetleg a Vörösmarty múzeumot, és a Kápolnásnyéki parókián kifújhatjuk magunkat, sőt akár egy közös strandolás is beleférhet a programba, persze aki szeretne, az maradhat a gyülekezeti teremben vagy annak árnyas udvarán.
A táborosok részére a kirándulás ingyenes, a többiek fejenként 250 forintért csatlakozhatnak ehhez a remeknek ígérkező alkalomhoz.
A heti események ezzel sem érnek véget, mert pénteken (aug. 5.) az iskolaudvaron ének tanulást szervezünk, hangszeres kísérettel, s itt egy fiatal lelkipásztor szolgálatát hallgathatjuk meg, aki közvetlen módon beszél nekünk Isten szeretetéről.
Szombat délután pedig egy családi nap keretében gyűlnénk össze az iskolaudvaron, ahol játszanánk, sportolnánk, bográcsoznánk... és megélnénk az EGYÜTT-LÉT örömét! Erre az alkalomra is szeretettel várunk mindenkit, aki csak kedvet kapott hozzá!
Ha pedig segíteni akarsz a szervezésben: gyere szombat 4-re a parókiára!


SZERETETTEL VÁRUNK!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése